Ténymegállapítások következnek szépen sorban, egymás után:
- valamikor el kell kezdeni
- jelen pillanatban 0 kondival rendelkezik elbűvölő egyéniségem
- a fekete szín még mindig nagyon jól áll nekem
- ha be van dugva a füled zenével nem hallod a saját zihálásod
- amikor két hosszabb szakasz között csak sétálsz a futópálya szélén nem néz hülyének senki
- az árnyékom sose fog lehagyni
- a cicanaci iszonyú praktikus, iszonyú pici zsebében pont el fér a telefonom
- a futópálya paradoxonja - nem rohanunk sehova...
És végül: valami magyar nyelvű alkalmazás kellene, mert infarktust kapok amikor a csaj bele dumál angolul a zenébe, hogy épp a 2. mérföldet (?) rohantam végig. Ha meg tényleg infarktust kapok a pályán, a népek nem fognak tudni levonszolni onnan. Szóval kell egy magyar nyelvű futkosós alkalmazás.

Kezdhetném azzal, hogy "Nesze nektek"... de inkább neszenekem.

Nem közkívánat, nem külső nyomás, nem hiánypótlás (vagy igen?). Ez a legegyszerűbb kategóriák egyike az életben: MUSZÁJ.

Mindig valami olyan jön, ami még nem volt. Nekem is és Nektek is, akik pocsékoljátok majd a drága énidőtöket és olvassátok a sorokat (majd).

Témábavágólag: fingom nincs mi lesz a téma, mindig más, nem mindig kellemes (mert én sem vagyok mindig kellemes).

Lassan 4 éve, hogy a majdnem szürke hétköznapok át csaptak durván feketébe, majd szépen lassan a hónapok és évek alatt mégis derengeni kezdett az ég alja. Ma már sokkal több a szín és a derű. :) Sokkal több az elhatározás, a tett. A szarkazmus maradt, az önirónia sem annyira új, a szenvedély hullámzó és közben egészen szőke lettem...